Mikor és mivel érdemes elkezdeni az esküvő szervezését?

Talán a leggyakrabban elhangzott kérdés, amit feltesznek nekünk, mint esküvőszervezőnek, elsősorban arra vonatkozik, mikor érdemes elkezdeni az esküvő komolyabb tervezését, és mivel érdemes elindulni a nagy esemény megszervezését illetően. Szeretnénk kicsit körbejárni most ezt a kérdéskört, tapasztalataink és a józanész sugallatára, elsősorban menyasszonyok olvasatára szánjuk írásunkat, bár 

biztosan van pár olyan vőlegény is, kik esküvőjük előtt blogokat olvasva készülgetnek a Nagy Napra

– úgy minden elismerő szó is kevés lenne, mit nekik üzenünk.

Fotó: TSP Art Lab
logóm_kieg

Egy szépen megálmodott, elképzelt és jól összerakott esküvő nem áll össze pikk-pakk.  Sokan úgy gondolják, nincsenek lemaradva a szervezéssel, ha lánykérés utáni fél éves távlatba helyezik az esküvő időpontját, mások pedig abba a hibába esnek, hogy az egy év múlva esedékes esemény szervezését amolyan Pató Pálos „ráérünk” alapon jócskán elódázzák.

Fotó: ABVisual Wedding
Fotó: KK Esküvő Fotó
Fotó: Bolla Gábor

Ha az esküvő dátumát tervezitek, ma már nem sok, ha minimum egy évet számoltok a szervezésre!

    Van, hogy értetlenkedve néznek, ha ezt mondjuk, de máris érthetőbbé tesszük a felvetést egy egyszerű példán keresztül.

    Nem minden pár mondja azt, hogy gyűrűhúzás után gyorsan esküvőt is tart. Az is lehet, hogy kitűz egy viszonylag távoli dátumot, akár másfél-két év távlatába, akár pénzgyűjtés szempontjából, vagy külföldi munkavállalás miatt. A gyűrű megvan, az elszántság és a dátum is. Egy menyasszony, aki egész életében arra várt, hogy végre esküvői helyszínek és díszletek után kutasson a neten, biztos, nem fog ökölbeszorított kézzel üldögélni a laptop előtt, és visszaszámolni egy évig, hogy startoljon saját meséje. Abba tuti beleőrülne…

Fotó: Bolla Gábor

 Szóval izgatott menyasszonyunk be-betér csevegő oldalakra, képeket nézeget, olvasgat blogokat, elképzel fontos részleteket. Talál egy csodálatos helyszínt, beleszeret, egy olyan helyszíni fotóval találkozik, amiről percekig nem tudja levenni a szemét, és azt mondja, biztosan nem fog lecsúszni arról, amit szeretne, és inkább lefoglalja azonnal, csak hogy tuti meglegyen az ő dátumára.

      Interneten már minden elérhető, áttekinthető, megnézhető. Sok a diskurzus, a vélemény és a megjegyzés, javaslat és ötletáradat végeláthatatlansága eteti a menyasszonyok kutakodási vágyait. A sokféleség és a rengeteg kattintgatás, a gyakran ismételt kérdések és a kétségbeesett szolgáltatók utáni kutatás, és ahogyan az arák egymást ijesztgetik, azt az érzést eredményezi a menyasszonyokban, hogy rengetegen vannak. Mármint belőlük van sok, akik esküvőt terveznek. A helyek pedig fogynak, a jó és megbízható szolgáltatók listája ugyanígy rövidül.

     Mindemellett ha valakinek konkrét elképzelései vannak, az nem fog várni a foglalásokkal sem. Van, aki szereti bebiztosítani az alapokat időben, hogy később csak az apró részleteket kelljen egyeztetni. Tapasztalataink is azt mutatják, korántsem szokatlan, hogy a szolgáltatók egy, másfél évvel előre le vannak foglalva!

 Ha megvannak a szolgáltatók, a foglalások stresszes körülményei után már tényleg csak a ráhangolódás és az élvezhető, izgalmas részek maradnak hátra.

   Persze mérlegelni kell, és a szervezésre szánt idő sok minden függvénye. Értelemszerűen nem kell ugyanakkora szervezés egy 40 fős kisvacsorás esküvőnek, mint egy háromszor ekkora vendégsereggel számoló sátras lakodalomnak 10 szolgáltató összeegyeztetésével.

   Gyakran találkozunk azzal a problémával, hogy a későn elkezdett szervezkedés miatt a párok lecsúsztak arról a helyszínről, fotósról, videósról vagy ceremóniamesterről, amit vagy akit szerettek volna eredetileg esküvőjükre, többen még mindig keresgélnek néhány hónappal az esküvőjük előtt, mert nem találnak ár-érték arányban megfelelő szolgáltatót, akik elvárásaiknak is megfelelnek.

    Vannak szerelmesek, akik célirányosan esküvőszervezőt fogadnak fel, hogy elkerüljék a hőn áhított részletekről való lecsúszásokat, és kevesebb gondjuk legyen a sok árajánlatkéréssel, a piaci feltérképezéssel és ne kelljen azon aggódni, hogy vajon megbízható szolgáltatót választottak e. Mindazonáltal a szervező mindent időrendbe rak és időzít, tudja, hogy az adott részlet leszervezése és megtervezése éppen mikor aktuális.

    Egy esküvőszervező könnyíthet azoknak a jegyespároknak a helyzetén is, akik saját maguk rakták össze a Nagy Nap alakítóit, de hiányzik egy-két láncszem. Egy szervező azon felül, hogy sok szolgáltatót ismer és számotokra újat is tud ajánlani, a már meglévő partnereiteket összehangolva segíthet az esküvő lebonyolításában is, hogy minél gondtalanabb legyen közös életetek nagy eseménye.

Fotó: First Sight Studio

A legfontosabb, hogy mindketten tudjátok, mit szeretnétek, és megtaláljátok azokat a pontokat, ahol egyeznek elképzeléseitek és álmaitok.

    Elsőként el kell döntenetek az esküvő stílusát, melynek legfőbb meghatározója a helyszín lesz. Bizonyára alapötlet gyorsan támad, mi az, ami legközelebb áll a szívetekhez. Egy hotel rendezvényterme, egy erdőszéli csendes kastélyszálló, egy belvárosi étterem vagy egy örökzöld sátras megoldás távol a város nyüzsgésétől. Ha sikerült dűlőre jutni, érdemes elgondolkodni a vendégek számáról is minél előbb, hiszen nem mindegy, mekkora befogadóképessége van egy-egy helyszínnek.

    Ha megkerestek egy esküvőszervezőt, ő is elsők közt azt fogja megkérdezni, milyen helyszínt képzeltetek el magatoknak. Innen fog minden elindulni, tehát

a legfontosabb, hogy időben megtaláljátok azt a helyet, mely otthont ad majd a Nagy Napnak.

    Sok olyan esküvői helyszínt ismerünk, ahol egy-másfél évre előre minden hétvége le van foglalva – és nem csak a szombatok. Szívünkhöz közel állnak, és nagyra értékeljük azokat a különleges helyeket, amik nem szokványosak, inkább romantikusan távoliak a megszokott körforgástól. Ez nem feltétlenül jelenti drágább vagy luxus környezetét egy esküvőnek, sokkal inkább az egyediségről és arról a harmonikus odafigyelésről szól, mellyel minden esküvő irányába viseltetnünk kell és illik. Elképzelhető, hogy az ilyen helyszín nagyobb kutatási időt igényel.

   A legtöbb jó szolgáltató naptára gyorsan megtelik, legyen szó akár fotósról, videósról, ceremóniamesterről és társairól. Éppen ezért ajánlott összegyűjteni azokat az elképzeléseket és támpontokat, melyek összegzik a stílust, hogy a válogatás is könnyebben menjen, akár egy szervezőnek, akár nektek, ha ti magatok szervezitek az esküvőt. Természetesen fontos meghatározó a pénztárca kérdése is, hiszen nem mindegy, mi mennyibe kerül. Aki nem szervezett még esküvőt, nem biztos, hogy tisztában van az esküvői piac aktualitásaival, így komoly feladat, hogy ezzel is képbe kerüljetek. 

Egy esküvőszervező ennek birtokában komoly segítség lehet számotokra, hiszen megkönnyítve a választást ő már csak azokat a szolgáltatókat javasolja majd nektek, akik minden szempontból megfelelnek elvárásaitoknak.